2010. augusztus 20., péntek

Beteg lettem

Engem is elért a sors keze. Pedig olyan büszke voltam parasztgyomromra, hogy mindent bevesz. Ezúttal úgy tűnik, betelt nála a pohár. Azt mondjuk nem tudom, hogy mitől, mivel semmi olyasmit nem ettem, amit eltérne a szokásos étrendemtől.

A lényeg, hogy kedden hajnalban arra ébredtem, hogy iszonyatosan fáj a gyomrom. A hasmenés sem váratott magára sokáig. Reggel éreztem, hogy lázas vagyok, de a lázmérőmben természetesen lemerült az elem, így nem tudtam megmérni. Bevettem egy lázcsillapítót, de nem használt. Aznap mindenképpen be kellett mennem az egyetemre, mert mindenféle beszélni valóm volt a professzorandhedd-el. Az iskolabuszon már éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. Mikor megérkeztünk, alig bírtam felállni az ülésről. A megálló és az épület közötti ötven métert is úgy tettem meg, mit egy rozogább nyugdíjas. Fájt minden csontom, a gyomrom görcsölt, a fejem hasogatott. Lehanyatlottam az asztalomra, majd ott is maradtam egy darabig. A többiek megneszelték a dolgot, és úgy gondolták, hogy a legjobb lesz kórházba menni. Hosszasan vitatkoztak, hogy melyik intézmény is lenne a megfelelő számomra. A választás a szomszéd kisváros Mission Hospital nevezetű kórházára esett.

Alapvetően nem voltak túl nagy elképzeléseim az állami kórházakat illetően. Ez a hely sem cáfolt rá különösebben. Egyik helyről vittek a másikra. Regisztrálás, aktanyitás, sorszámhúzás. Végül leültünk a rendelő elé, ami csak egy vékony függönnyel volt elválasztva a folyosótól. Az ajtó mellett plakát: Try Jesus! Na köszi. Mivel ugyebár nekem különleges bánásmód jár, elég hamar beengedtek. A doki kikérdezett, megvizsgált úgy ahogy. Felírt egy rakat gyógyszert, és előirányzott vértesztre, ha két napon belül nem javulnék meg. Gyorsan kiváltottuk a tablettákat (itt darabra adják) majd visszatértünk az egyetemre, hogy összeszedjük a cuccaimat és a kétórás busszal visszatérjek a vendégházba. A lelkemre kötötték, hogy csak forró vizet igyak, mert lázas embernek azt kell (újdonság #1).

Mivel egész nap nem ettem semmit, és nem is nagyon akaródzott bármi szilárd táplálék bevitele, a banán volt az egyetlen kiút. Elcammogtam a piacra és vettem kétféle banánt. Nagy nehezen betuszkoltam egyet, majd bevettem az új lázcsillapítómból és aludni tértem.

Shaji úr telefonja ébresztett, hogy negyed óra múlva benézne hozzám, ha lehet. Mondom jó, jöjjön csak. Kikecmeregtem az ágyból és vendégbaráttá tettem a szobámat, amennyire bírtam. Befutott Shaji, és mondja, hogy hozott nekem valami természetes, biogyógyszert. Áradozott, hogy milyen jó és csodás hatása van. Szerintem sima gyümölcspép, de hát fene tudja. Kiderült, hogy jó drága, és ezt is valami MLM rendszeren keresztül értékesíti egy cég. Na, gondoltam még itt sem lehet nyugton az ember az ilyesmitől. Shaji teljes meggyőződéssel állította, hogy milyen jó, meg jó pénzkereseti lehetőség és ráadásul még segíthet is vele az embereken. Blaaaa. 690 ruppóért gyümölcspépet árulni - nem hiszem, hogy ez lenne a segítőkészség netovábbja.

Aztán még az is kiderült, hogy nem jó banánt vettem. Mert ezek fokozzák a lázat (újdonság #2). Ilyenkor csak az egyik fajtát szabad enni, ami a korábbi tanulmányomban a „szokásosbanán” nevet viseli. Mivel éppen nem voltam halálomon, elfogadtam az ajánlatot, hogy elfurikáz a boltba, ahol vehetek jó banánt. A motorozást mondjuk félkómásan sem hagytam volna ki. Miután felszerelt egy kiló banánnal és almával, visszavitt a vendégházhoz.

Éjszakára megint belázasodtam, nem is akármennyire. De a bogyók úgy látszik használtak, mert reggelre már majdnem jól voltam, leszámítva némi fejfájást és alkalmi gyomorgörcsöt. Remélem, ez is elmúlik, mivel kezdődik az Onam, és abból egy percet sem akarok kihagyni. Megvették a mundumat és egy inget is kaptam. Reszkess internet, nemsokára jön a szoknyás Robi!

3 megjegyzés:

  1. várjuk a szoknyás képeket!:-D

    VálaszTörlés
  2. Remélem már jobban vagy! :) És várom a képet! :)

    VálaszTörlés
  3. Képet képet Kéééépeeet! :-)

    VálaszTörlés