Hétköznap

Mivel az elmúlt egy hét nem volt valami eseménydús, úgy gondoltam elég lesz egy bejegyzés. Na meg kezdek lusta is lenni egy kicsit.

A hét eleje az átlagos mederben csordogált, olyannyira, hogy nem is emlékszem, hogy mi történt konkrétan. Gondolom a szokásos rutin. A hétfői születésnapom sem zavart sok vizet, Varkala volt az igazi születésnapi hétvége, szóval a hétfő nem hozott semmi különöset. Itt is szeretném megköszönni a sok üzenetet, amit kaptam. Nagyon jól esett!

Azt hiszem szerdán történt az első említésre méltó esemény, mégpedig nem túl pozitív. Ki akarnak lakoltatni. Kaptam egy levelet, hogy leszek szíves másik szállás után nézni, mivel a vendégház csak rövidtávra van kitalálva. Fel is kaptam a vizet kicsit, mivel egyrészt ők raktak ide, másrészt az ő dolguk a szállás nem az enyém. Ezért kénytelen voltam bevetni a nehéztüzérséget, azaz a tanszékvezetőt. Meg is ejtett pár telefont, én meg megírtam egy kis kérelmet arról. hogy hadd maradhassak már. Bebocsájtást nyertem a hármas számú atyaúristen, a PVC (nem a műanyag, hanem a Pro.Vice-Chancellor) irodájába. Nem született még meg a válasz, mivel meg kell tárgyalnia a másik két atyaúristennel, és majd utána értesítenek. Remélem minél hamarabb, mert ha bekavarnak nekem a jövő hétvégi terveimbe, akkor büntetőpálca lesz. De remélem nem lesz gond, mert a PVC elég jó fejnek tűnt.

Csütörtökön nagy tanszéki esemény volt. Az rendszeres Manuscript Day zajlott le. Nem volt sok értelme, igazából a szokásos ünnepeljünk, mert ünnepelni jó és meg is lehet mutatni, hogy milyen ászok vagyunk. Volt néhány beszéd, meg egy előadás. Természetesen malajálamul, nehogy véletlenül én is értsek valamit. Azért ott kellett ülnöm. Be akartak rakni az első sorba, hogy kellő mértékben érvényesüljek, de ezúttal megmakacsoltam magam és nem tágítottam a diáktársak mellől, így sikerült helyet szereznem az egyik hátsó sorban. Az előadás állítólag nagyon jó volt, mindenki odáig volt meg vissza. A téma India kulturális öröksége és a kéziratok. Az előadó a General of Police and Prisons. Nem vicc. A fickó tudósként kezdte, majd megszerezte ezt a zsíros állami hivatalt. Azért elképzelem, hogy otthon a rendőrfőkapitány tudományosan előad…

Pénteken korán visszaértem az egyetemről (a PVC látogatás miatt) így volt időm újabb hosszabb sétára a város olyan részein, ahol eddig még nem jártam. Így tévedtem el a Gandhi parkba. Bár parknak nem nevezném, mert kábé akkora, mint egy nagyobb hátsókert. Tele volt emberrel, amit nem értek, mert nekem úgy kellett menekülnöm a bömbölő zene elől. Két óriási hangszóróból üvöltött a malajálam borzalom, de tényleg őrjítő hangerővel. Ez láthatólag rajtam kívül senkit nem zavart. Minden esetre a gyors távozás mellett döntöttem. És milyen jól tettem, mert véletlenül olyan irányba távoztam, ami új lehetőségeket tartogatott. A város Csaláí nevezető kerületében kötöttem ki, ami tulajdonképpen egy nagy bazár. Ahogy megláttam, egyből előjöttek az Ó-Delhiből származó kétes emlékek, de azonnal meg is könnyebbültem. Még mindig Dél-Indiában voltam, így a bazár is dél-indiai volt. Laza, tiszta, de mégis nyüzsgő, színes forgatag. Valahogy itt az emberek egész más fordulatszámon élnek, mint északon. Nem is bánom. Enyhén elkapott a fényképezési láz, de eleinte nem tudtam, hogy oldjam meg, mert mégse tolulhatok be emberek személyes terébe az orromhoz tapadt fényképezőgéppel. Ezért úgy csináltam, mint aki csak sétál. A kezemben lóbáltam a gépet, és ha feltűnt valami érdekes életkép, akkor nagyjából arra irányoztam a lencsét és feltűnésmentesen kattintottam. Az eredmény egy rakás használhatatlan kép, de azért lett egy két jó is, szerencsére.