Mahábalipuram

Az elején kicsit megrémültem, hogy hogy a csücsökbe fogom megtalálni Verót az embertenger közepén. Szerencsére elég simán ment az egész. Nagy örömködés közepette megegyeztünk, hogy egyikünk sem örült még ennyire fehér embernek. Én a másfél hónapnyi magányt hevertem ki azonnal, ő pedig az első indiai sokkélményeket, melyeket az előző két napban szerzett Chennai-ban egyedül. Mivel egyikünk sem kívánt a nagyvárosban tartózkodni a szükségesnél egy perccel sem többet, gyorsan buszra szálltunk és elrobogtunk a város szélén lévő buszpályaudvarra. Kis cívődés után lehuppantunk a Mahábalipuramba irányuló légkondis busz ülésére.
Így utóbb visszagondolva ezen a ponton egy tér- és dimenziókapuba léptünk be, melyen keresztül elhagytuk a mindennapok Indiáját és valami egészen más létezési síkra indultunk. Megint valami olyan helyre, ahová Varkalából már bekukkantottam. Most azonban egy hétig láttam Indiát valami üveggömbön keresztül, elég távol ahhoz, hogy ne telepedjen rám a pora, mégis elég közel ahhoz, hogy megérinthessem, ha akarom.

Előre elnézést kértem Verótól a szájmenésem miatt, mivel az elmúlt időszak napi 5 mondatos kommunikációja gyorsan be akarta pótoltatni magát. Ezen kívül gyorsan telt el a kétórás buszozás. Tamil Nadu sokkal inkább hasonlít arra az Indiára, amiről tanultunk. Vagyis jobban megfelel annak a globális képnek, ami előttünk lebeg. Nyilvánvalóan hindubb, mint Kerala. Itt már a vallás jeleibe ütközünk minden sarkon. Legyen az egy kopasz nő, vagy csak egy pici szentély egy fa tövében. Kevés a keresztény templom és a mecset. Keralában nem nagyon vannak fehér, „indiai” púpos tehenek. Én egyet sem láttam. Tamiléknál már hemzsegnek, minden sarkon akad egy. Szóval Indiább, mint Kerala.

Mahábalipuram azonban szintén fura, ahogy minden turistákra kihegyezett hely. Hippisztánnak neveztük el. Itt is csak elszállt fiatalok vagy kalandvágyó nyugdíjasok szaladgáltak az utcán. A nekik berendezett utcák Bahiaszerű üzletekkel, hasist áruló mezítlábas bácsival. Az utcán jól táplált tehenek köröztek, csak hogy megadják a hangulatot. Gyanítottuk, hogy direkt a turizmók kedvéért sétálgatnak körbe-körbe.

Szállásunk megint úgy lett, hogy engedtünk egy ajánlatnak. A hely tele volt külföldi és indiai hippikkel. A hotel nem titkolt szándéka volt ilyen hely benyomását kelteni. Nem maradtunk sokáig, mert elég sok látnivaló volt a városban. Gyors reggeli\ebéd után lesétáltunk a tengerpartra, és megcsodálhattuk a partot csónakostól, templomostól, rohadt halastól. Ahogy rendesen. Először úgy voltunk vele, hogy bérelünk egy biciklit, de a séta mellett döntöttünk.

Bár a látnivalók között elég nagy volt a távolság és az időjárás is tikkasztó volt, azért minden fontosra jutott idő. Nem szeretném nagyon részletezni ezek mibenlétét, ha valakit érdekel, megnézheti a neten. A lényeg, hogy az indiai művészettörtént könyv egy jelentős hányadát kipipálhattuk egy délután alatt. El is kapott minket a szakmai lendület. Én is sokat fényképeztem, de Veró orrára konkrétan odaragadt a fényképezőgép. Megláttam egy régi feliratot és már kattogott is a kamerám. A faluban végigsétálva megtekinthettük a modern szobrászok (vagy inkább szoborkészítők) tevékenységét is. Minden sarkon van egy kőfaragó, nem tudom, hogyan tudnak megélni. Vajon mennyi időként adnak el egy kétméteres fekvő Buddhát?

A nap végére lefáradtunk, ahogy illik. Nem csak fizikailag. Már nagyon belefáradtunk a fotózkodásba az indiaiakkal és az önjelölt idegenvezetők lekoptatásába. Nem tudom, mitől vannak úgy oda, minden sarkon akadt egy fehér.

Estére sörözés volt a program, amit nem is mulasztottunk el. A tengerparti étteremben kezdtünk, de a közeledő vihar és az áramszünet visszatessékelt minket a szállásra. Persze nem voltunk restek és előkerült a táskából némi pálinka. Eme remekbe szabott magyar nedűnek köszönhetően sok kis új hippi ismerőst szereztünk: franciákat, indiaiakat, egy kanadait. A szállás felett is volt egy étterem, végül ott kötöttünk ki és kártyáztunk az újdonsült ismerősökkel. Társaságuk nem kötött le minket túl sokáig, így inkább a szobánk előtti asztalt választottuk, ahová az étterem zárása után még odagyűlt néhány ember, hogy megvitassuk Indiát, mint olyat.