2010. augusztus 20., péntek

A vonaton

Már legalább egy hónapja készültem erre a kirándulásra. Akkor szólt ugyanis Veró, a csoporttársam, hogy indiai látogatása alkalmával engem is meglátogat. Vagy ha nem is jön el konkrétan hozzám, találkozhatunk valamilyen elérhető távolságban elhelyezkedő városban. Megbeszéltük, hogy Chennai-ban találkozunk, és onnan kalandozunk majd egy hétig ide-oda. A terveket végül Mária Dzsí (tanszékvezetőm) öntötte formába. Szólt, hogy ő is a közelben van éppen, ezért akár hármasban is tölthetnénk azt a bizonyos hetet. Így is lett.

Hatodikán, pénteken délután indult a vonatom. Előtte már teljesen transzban voltam. Főleg miután vettem a bátorságot és engedélyt kértem Sreelekha anyámtól. Féltem, hogy nemet fog mondani, de végül teljesen barátságosan fogadta. Vagyis elsőre. Szerintem nem tudatosult benne, hogy miről is beszélek. Minden esetre igent mondott. Délutánra már kicsit hivatalosabbra vette a figurát, és megíratott velem egy kérvényt, amiben hozzá „könyörgök”, hogy elhagyhassam a várost (!) ennyi időre. Szépen felhívták a figyelmemet arra, hogy hamarosan kezdődik az Onam fesztivál, és az egyik nyitóceremóniáról lemaradok (ami gyakorlatilag csak egy nagy evés). Közöltem, hogy enni bármikor lehet, utazni viszont most tudok. Persze nem nyertem teljes bocsánatot, de letettem a nagyesküt, hogy a hivatalos nyitóünnepségen itt leszek, és beállíthatnak az első sorba villogni (attól tartok, hogy munduban).

Pénteken még bementem az egyetemre, hogy ne érje szó a ház elejét. Mindenki megjegyezte, hogy teljesen ki vagyok virulva és mi van velem. Hát az utazás – mondom – meg végre emberekkel is találkozok! Ez utóbbit természetesen nem fejtettem ki nekik.

Mivel volt már tapasztalatom vonatozás terén, teljesen felkészülten indultam el a pályaudvarra. 17 órás út állt előttem. Otthoni viszonylatban ez nagyon sok, de itt valahogy nem tűnt olyan soknak, és nem is éreztem olyan borzasztónak. Indiában nagyon sok a kilométer és rendszerint csak nagyon lassan fogy. A kilencszáz valamennyi kilométer megtétele természetesen sok időbe telik, de azért rádolgoztunk még sok ácsorgással is.

Sleeper Class-on utaztam. Ez gyakorlatilag a sima másodosztály hálókocsiban előadva. Kabinszerű megoldással dolgoznak, annyi a különbséggel, hogy ezek a kabinok nincsenek elválasztva a folyosótól, és a folyosón is van két fekvőalkalmatosság. Így egy „egységben” összesen 8 ember alhat, ha tud. Peti tanácsára a legfelső ágyat foglaltam le. Praktikus is lenne, ha indiai lennék. Az tök jó, hogy az ember akkor alszik, mikor akar, nem másznak át rajta az emberek, sötöbö. Sajnos a méretei azonban nem megfelelőek egy magamfajta európainak. Hogy nem tudok felülni, az még ok, mert a többin sem lehet, de a fekhely hossza már sehogy sem optimális. Nem tudtam kinyújtani a lábamat, mert vagy 20 centire lelógott a levegőbe, és ilyetén formán limbólécként funkcionált a nagyobb termetű indusok számára. Plusz a plafonra szerelt ventillátorok is túl közel vannak, így megint ki lett belőlem fújva a pelyva rendesen. Reggelre szanaszét fagytam. Nyitott ajtó, nyitott ablak, ventilátorok és a plafonon néha becsöpögő esővíz a vécészaggal kombinálva elég egyedi élményt nyújt.

Amit a legjobban élveztem (a világlátás mellett), az a folyton házhoz jövő kaja. Otthon is jön a szekér, hogy a népek vehessenek kávét meg ilyesmit, de mindezt csillagászati áron, amitől az embernek teljesen elmegy a kedve az egésztől. Itt azonban teljesen más a helyzet. Egymást érik a különböző árusok: kávé, tea, édesség, víz, üdítő, rágcsa, mindenféle főtt kaja és még játék, könyv és felfújható párna is feltűnik néha. Az árak olyanok, mint a szárazföldön, így az ember szívesen fogyasztja a menzateát és kávét és vacsorára a kicsomagolt csapátít.

Az útitársak elég változatos képet mutattak. Mivel csak néhányan jöttek az elejétől a végéig, elég nagy volt a fluktuáció. Az én blokkomban a nyolc és félből négy és felen tartottak ki a végéig. Volt egy vélhetően chennai-i srác, aki nagyon nem tudta magát hova tenni a trendi pólójában és farmerjében. Nem is értem, mit keresett a SC-n. Aztán ott volt még egy család, kisgyerekestől. Biztosra veszem, hogy fiatalabbak voltak, mint én. A leány nagyon kedves arcú és szimpatikus volt (már amennyire ezt meg lehet állapítani beszélgetés nélkül), a férje valószínűleg egy kerti törpe és R2D2 szentségtelen frigyéből született, de azért ő is jó fejnek látszott. A két különböző típusú ember kereszteződéséből egy nagyon aranyos kisgyerek született. Jó volt figyelni őket, ahogy egy tányérból eszik az otthonról hozott vacsorát és ahogy játszanak a kisgyerekkel. És a gyerek bírta sírás nélkül, ami a legnagyobb csoda. A többi embert csak akkor észleltem pár pillanatra, mikor valamiért felriadtam álmomból.

Teljesen elégedett voltam a körülményekkel. Ennyi pénzért ilyen minőséget otthon is szívesen látnék, még akkor is, ha nálunk közel sincsenek ilyen távolságok. Azért a Budapest-Mátészalka viszonylatban is jól esne egy hálókocsi néha.

Másnap reggel már Tamil Nadu-ban ébredtem. Ezt elég sok dolog érzékeltette. Egyrészt teljesen megváltozott a táj. Az éjszaka folyamán a keralai dzsungelből a tamil szavannára értünk. Az alacsony épületek, a száraz, alacsony fák, a nagy, szabad füves terek teljesen azt a hatást keltették, mintha Afrikában lennék. Vagy legalább Afganisztánban. Esőnek nyoma sem volt, csak a száraz puszta mindenütt.
A másik nyilvánvaló változás a vonat belsejében volt tapasztalható. Míg Keralában csak az árusok mászkáltak, addig tamil földre lépve megjelentek a koldusok és egyéb állatfajták is. Negyed óránkét jött valami szerencsétlen és rángatta meg a nadrágszáramat, hogy adjak neki pénzt. A végére sikerült kifejlesztenem egy olyan rosszalló tekintetet, amitől egyből odébb mentek. Több szempontból is bosszantó ez az egész. Főleg, hogy még mindig küzd bennem a segítő hajlam az indiai túlélési ösztönökkel. Egy hidzsra jól megátkozott, amiért nem adtam neki pénzt. Remélem a sok szent hely meglátogatása azóta levette rólam a rontást.

1 megjegyzés:

  1. Itthon a cigányok ugyanúgy megátkoznak, ha nem adsz nekik, szóval nem újdonság. Én azt hallottam, a cigányátok valóban képes hatásos lenni annak ellenére is, hogy alacsony rezgésű nép! :D Be careful!

    VálaszTörlés