Esőnap

A paprikás krumpli elfogyasztása után úgy gondoltam, hogy el is értem a nap csúcspontjához, úgyhogy semmi értelme tovább maradni az egyetemen. Két órakor lelépni egyrészt felemelő, másrészt borzasztó, mivel ki kell találni, hogy mivel is töltsem el a délután maradék részét. Főleg, hogy két napja folyamatosan szakad az eső (és nem csak eseget, hanem bokáig járunk a vízben), így a programok eléggé be vannak korlátozva. A buszon hazafelé kitaláltam, hogy moziba fogok menni. Erre már korábban is gondoltam, de valahogy sose vitt rá a lélek. Most azonban tökéletes esőnapi megoldásnak tűnt.

Mivel úgy is volt dolgom a vasútállomás környékén, gondoltam majd beheppenek a szemben lévő moziba (az egyetlen, amit ismertem). Általában egy helyi és egy hollywood-i film szokott menni. Most azonban megint alátettek az elhatározásomnak és direkt egy malajálam és egy tamil filmet adtak, csak hogy nehogy véletlenül simán menjen a dolog. Kénytelen voltam az internet segítségét kérni, hogy találjak egy másik mozit, ahol valami emberi nyelven is lehet filmet nézni. Nem mintha bajom lenne a malajálam nyelvvel, de azért három órát csak azért nem szenvedek végig. Ajánlom a Jótyúkon fellehető malajálam csodafilmek egyikének megtekintését. Aki bírja húsz percig, az előtt megemelem a (nem létező) kalapomat.
Sikerült is kinéznem egy „multiplexet”, ahol adták Christopher Nolan új filmjét, az Inception-t. Meg is közelítettem a célpontot, hogy korán vegyek egy jegyet és utána még tudjak kajálni valahol.

A mozi előtt már gyülekeztek a népek. Bár nem voltak sokan. Ekkor az jutott eszembe, hogy aki angol nyelvű filmet jön nézni, az nagy eséllyel beszél is angolul, így elég jó alkalom nyílik újabb beszédképes emberek begyűjtésére. És mivel India tengerében a fehér ember a legjobb csali, nem is kellett sokat várni, hogy kapás legyen. Így ismerkedtem össze Rédzsóval és Dípakkal. A két srác elég jó társaságnak bizonyult az este hátralévő részére. Mivel úgy is esni kezdett, úgy döntöttünk, hogy nem állunk az esőben sorba még egy órát jegyért (mert a jegypénztárt csak a kezdés előtt nyitották ki), hanem elmegyünk teázni. Így esett, hogy az első igazi útszéli redvából… dhábából vásároltam teát. Nem lett semmi bajom, de azért nem csinálunk belőle rendszert. Főleg, hogy ugyanannyiba kerül, mint egy rendes helyen. Bár ebben az esetben a srácok fizettek, szóval nem lehet egy szavam se.

Mire visszaértünk a mozihoz, már szép kis sor várt minket, ezért az esőben állás nem maradt el. Itt szeretném megjegyezni, hogy az esőkabát teljesen praktikátlan eszköz itt. Egyrészt csak a külföldiek használják (ezért még jobban megbámulnak benne), másrészt ha olyan az idő, hogy az ernyő nem véd meg, akkor már az esőkabát sem fog. És megosztozni sem egyszerű rajta.

A film előtt vettem pattogatott kukoricát, ahogy az illik és felmentünk az „mozikomplexum” legfelső szintjére, ahol a „modern, légkondicionált” moziterem várt minket. A kívánt hatás nem maradt el: megkaptam az indiai moziélményt, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Volt bekiabálás, füttyögés, taps és szünet a film felénél. Ezen kicsit meglepődtem, mivel azt hittem, hogy csak az háromórás indiai filmeket vágják ketté. E nélkül is elég nehéz volt követni az eseményeket, így meg aztán teljesen elvesztettem a fonalat. Azért a végére megtaláltam. A film nagyon jó volt, két órára nagyon jól érzetem magam tőle. Jövök legközelebb is.

Amúgy itt még megéri moziba járni. Ez volt az egyik „legmodernebb” mozi a városban, és így is csak 40 rúpia volt a jegy. A DVD-k 290-300 környékén vannak. Nem úgy, mint otthon, ahol a DVD már olcsóbb, mint a mozijegy.

Mikor vége lett a filmnek, az eső még mindig szakad, mintha dézsából öntenék. Kicsit vártunk, hátha csendesedik, de nem volt szerencsénk. Így hárman szerencsétlenkedve az esőkabátom alatt elszörföztünk a főútig, hogy szerezzünk egy „óto”-t (riksát). A monszun szerintem a riksások Kánaánja, ilyenkor alig lehet szabad kocsit találni. Egy eresz alatt ácsorogtunk vagy fél órát, mire sikerült magunkhoz édesgetni egy háromkerekűt. Még nem volt olyan késő, úgyhogy beültünk vacsorázni.

A srácok tényleg nagyon jó fejek voltak. A mozijegyen kívül mindenre meghívtak (na nem csak e miatt voltak jó fejek). 22 éves egyetemisták, alapvetően Alappy-ből, de jelenleg iskolai okokból T-puramban lakoznak.

Velük bizonyossá vált az a teóriám is, hogy itt csak a fiatalokkal lehet értelmes beszélgetést folytatni. A legjobb arcok, akikkel itt találkoztam, mind 23 alatt vannak (vagy ha felette, akkor meg teljesen nyugatiasak). A buszos beszélgetőtársam, Nandu is 22, és vele is bármiről lehet beszélgetni. Nem úgy a 25 fölötti korosztállyal, akiket már csak az esküvő-pénzkeresés két végpontú skálán lehet bejelölni. Komolyan idegesítő egy idő után, hogy csak ezekről tudnak beszélni. Nyilván nekik ez az aktuális problémájuk, de valahogy én nem vagyok vevő ezekre a problémákra. Hívjatok önzőnek.

A vacsora után telefonszámot cseréltünk (szép kis gyűjteményem van már). Rédzsó meghívott magukhoz Aleppy-be, mivel az ugye nagy menőség a szülők és a szomszédok előtt, ha fehér embert viszünk haza vacsorára. Legyek bármennyire cinikus, ezt a meghívást azért lehet, hogy el fogom fogadni. Ha a következő két hétben még többször találkozunk (amit remélek), akkor tényleg adok még egy esélyt Apelly-nek, ha már az első találkozás nem hozott túl sok sikert.

Nóta: Zeraphine – Be My Rain