Hartal nap

Micsoda változatosság. Hétfőn újra sztrájkot hirdettek, ezúttal az egész országra kiterjedőt. A benzinárak miatt állt meg az élet egy napra Indiában. Az tény, hogy az itteni fizetésekhez képest sok pénzt kell kicsengetni egy liter benzinért. Otthon mondjuk mindenki összetenné a kezét és az utcára vonulna ünnepelni, ha hirtelen ennyibe kerülne egy liter üzemanyag (230 Ft körül).

Szóval már napok óta ez volt a téma. Mindenki erről beszélt, kaptam a jó kis agitáló SMS-eket, bennük a szomszédos országok üzemanyagáraival. Tényleg zavarba ejtő kicsit, hogy Pakisztánban csak 117 forintba kerül, pedig azt gondolná az ember, hogy ott biztos jó drága a mindenféle politikai és hadi helyzet miatt.

Nekem szintén fel kellett készülnöm a nagy napra. Na nem, azért nem transzparenst kellett gyártanom. Sokkal hétköznapibb dolgokról kellett gondoskodnom. Már előre felkészítettek, hogy tankoljak fel enni és innivalóval, mert nem lesz nyitva semmi. És az utcára sem érdemes kimenni. Kivéve, ha az ember szereti az égből hulló kövek látványát és érzését.

Szóval előző nap elmentem a kedvenc szupermarketembe (Spencer’s Daily), hogy tiszta, légkondicionált környezetben szerezzem be a túlélőcsomagot. Sajnos eme csomag összeállítása nem olyan egyszerű feladat, ha az ember fiának nincs hűtője. És még csóró is. Így maradt a toastkenyér és a paradicsom. Elég minimálnak hangzik, de valójában királyi csemege. Végre kenyér a sok dószá után! Végre friss zöldség, és nem csak az agyonfőzött körri!
Már csak azt nem tudtam, hogy mi a nyehésséget fogok csinálni egész nap a vendégházba zárva. A fejem felett lebegett a bajsejtelem, hogy már megint az önmarcangolás lesz terítéken.

Szerencsére, telefont kaptam Shaji úrtól, hogy eljön értem és elvisz magához ebédre.
Reggel egy tíz perces sétára lévő dzsánksön-nél találkoztunk. Az élet nem állt meg látványosan. Az embereknek itt is számít minden fillér (avagy paiszá). A piac ugyan zárva volt, de az egyetem előtt kiváló helyet találtak maguknak a halárusok és egyéb kótyavetyélők. Az autók le voltak tiltva aznap (szétverés terhe mellett). Egy két bátor egyed azonban semmibe véve a tilalmat, szabadon száguldozott az üres utakon. A kétkerekűek engedélyezve voltak, szóval az élet tényleg nem állt meg, csak kicsit lassított, és kétkerékre váltott. Shaji úr is motorral jött értem. Először lerobogtunk a tengerpartra, mert ebédig még elég sok idő volt. (Itt amúgy egykor van az ebéd.) A régi kikötőhöz mentünk. Ma már nem használják, így meglehetősen ingatag lábakon áll. De még mindig jól bírja az immár ötven éve nekifeszülő hullámokat. A korlát már szinte teljesen eltűnt, magán a mólón viszont bokáig érő víz állt az eső és a felcsapó hullámok miatt. Így kénytelenek voltunk néha a peremen egyensúlyozni. Nem volt egy leányálom. A sokméteres mélységben csak úgy őrjöngött a tenger. Errefelé mindenütt nagyon nagy hullámverés van, strandolni nem nagyon lehet sehol. Szóval sűrű fohászok közepette elértük a móló végét, ahol jó néhány horgász szorította a damil végét. Valaki csak hobbiból, valaki az ebédre pályázva. Beültünk egy üzemen kívüli csónakba (amit amúgy alkalom adtán nemes egyszerűséggel bedobnak a mólóról) és végignéztük, hogy hogyan küzdik fel a jónépek az egyik üzemelő csónak aznapi fogását. Komolyan aggódtam, hogy valaki a vízben köt ki. Néha fel kellett pattannunk, hogy a felcsapó hullám ne öntsön nyakon minket. Erősen anyáztam, amiért nem volt nálam fényképezőgép. Így legalább rá leszek kényszerülve, hogy még egyszer eljöjjek ide szétnézni.
Némi ücsörgés és beszélgetés után visszamásztunk a motorhoz és elindultunk a tanári lakba.

Shaji lakása meglehetősen aprócska és egyszerű. Egy eldugott lakótelep még eldugottabb sarkában található. Itt éldegél feleségével, két gyermekével és anyósával. Jól meg lettem etetve fincsi házi koszttal. Naná, hogy megint direkt gyengére főzték, hogy ártatlannak vélt europid gyomrom nehogy tiltakozzon.
Ebéd után egy kis kéziratolvasás, tanár diák alapon. Eztán hazafuvarozódtam. Még elég korán volt, úgyhogy mégis csak marad egy kis időm a gondolkodásra, amit itt nem szabad erőltetni. Úgyhogy inkább az alvás mellett döntöttem, amit estig tartó tanulással koronáztam meg. Lefekvés előtt a szokásos beszélgetős félóra Szulfikrrel, az egyik portással, aki heti kétszer visz némi értelmes emberi kommunikációt az estéimbe.