Egy hónap

Eltelt egy hónap. Ezt abból is látni, hogy lejárt az iskolabusz-bérletem. Meg abból, hogy már majdnem teljesen elfogyott a szúnyogriasztóm. Meg abból is, hogy ez már a sokadik blogbejegyzés.

Ha valaki megkérdezné itt, hogy hogy telt az első hónap, akkor udvarias mosoly mellett közölném, hogy minden nagyon szép és rengeteg élménnyel lettem gazdagabb. Ami igaz is. Egyrészről. Mert tényleg láttam nagyon szép helyeket, megismertem a várost és az embereket, beilleszkedtem az egyetemen. Sajnos a mérleg nyelve mégiscsak a másik irányba billen. Mert ugyan láttam szép helyeket, de valahogy sehogy sem volt jó. Az összes kirándulásom valamilyen csalódással végződött. Vagy a hely miatt, vagy a miatt, hogy egyedül kellett mindezt megélnem. Mindig is tudtam, hogy szociális típus vagyok (még akkor is, ha néha szeretem az egyedüllétet), de nem hittem volna, hogy ennyire. Az emberi kapcsolataim nem igazán vannak előrébb, mint az első pár napban. Az egyetemi társakkal nagyon jól elvagyok napközben. Ez után azonban semmi. Velük nem lehet időt tölteni. Már csak azért sem, mert egyrészt nem olyan karakterű emberek, másrészt pedig mind vidékiek. A városban nem igazán lehet új embereket megismerni, lévén nincs hol. A vendégház általában tök üres, csak néha napján tűnik fel egy-egy kivénhedt prof. Nemrég megtudtam, hogy a UGC napi 500 rúpiát fizet a szobámért. Teljesen kiakadtam. Szóval közel havi 20 000 rúpiájukba kerülök. Ennyi fizetésért itt már a legtöbben ölni tudnának.

Az egyetemen sem lettem sokkal okosabb egyelőre. A kezdeti lelkesedés alábbhagyott mindenkiben, így már nem zaklatnak annyit. Ennek örülök. A maradék, úgymond hivatalos tanórám sem éppen a hasznos tudás átadásáról szól. Az egyetlen valamirevaló dolog az a heti 1-2 óra, mikor Shaji Úr foglalkozik velem és a kézirattan gyakorlati részére koncentrálhatok.
A menekvést a hétköznapokból a hétvégi utazások jelentik, amik, mint említettem, eddig elég felemásra sikeredek. Ördögi kör.

Persze ez még csak az első hónap volt. A kezdet kezdete. Ebből az egy hónapnyi ősanyagból fejlődhetnek majd ki a következő hónapok. A második hónap azonban vízválasztó lesz számomra, ahogy azt már Kanjakumáríban, három tenger találkozásánál eldöntöttem. A következő hónap a megfigyelés és az értékelés hónapja lesz. Ha a mérleg nyelve nem mozdul, akkor elő kell venni azt a javításokkal teli cetlit, ami a személyes értékrendemet szimbolizálja és meg kell rajta nézni, hogy aktuálisan hol állnak a dolgok.

A következő hónap legalább eseménydúsnak ígérkezik. Jön a születésnapom (ami pechemre hétfőre esik), majd augusztus elején érkezik Veró (csoporttárs), és együtt utazunk egy hetet Dél-Indiában, ha az istenek (főleg Sreelekha professzorendhedd) is úgy akarják. A hétvégéket megint nem tervezem a városban tölteni, remélhetőleg ezúttal sokkal több pozitív élménnyel leszek gazdagabb. És azt is remélem, hogy tudom majd tartani magam Kanjakumáríban tett többi elhatározásomhoz is, ami eleddig még nem nagyon sikerült. Azért próbálkozok.