Mobilügyintézés

Viszonylag korán keltem, hogy kitakarítsak, mire jön a takarítónő. Már két napja is jönni akart, de akkor nem voltam itthon. A kollégiumban kialakult takarító és kulcscsörgés fóbiám úgy látszik, itt is üldözni fog. Dzsívan (a portás) kísérte fel a nénit, aki takarítás alatt a szoba felsőprését és a fürdő valami büdös dologgal történő fellocsolását értette. Ettől én alaposabb voltam, mielőtt ideért.
Mai nap az egyetemen a teljes semmittevéssel telt. Konkrétan négy órán keresztül csináltam úgy, mintha a tegnapi malajálam jegyzeteimet fixíroznám tudományos alapossággal.
De talán a jövő héttől javul a helyzet, mivel szó esett valami beosztásról és órarendről is. Hát remélem.
Mivel a tegnapi banános fiú (akinek a nevét természetesen nem jegyeztem meg), ma egy egész csomaggal hozott nekem. Bőszen meg is ettem kettőt. Nagyon aggódik az étvágyam miatt, mert azt akarta, hogy helyben egyem meg az egészet.
Végül, hogy aggodalmát kicsit megnyugtassam, tanácsot kértem tőle és még egy lánytól, hogy hol és mit érdemes enni az egyetem környékén, mert eddig csak az ICH-ben étkeztem. Kaptam is tőlük útbaigazítást, meg leírták nekem az ételek nevét is. Illetve mobil ügyben is segítettek: a leány férjét állította rá az ügyre.
Csak a kettes buszig bírtam a semmittevést. Éppen mentem volna be az irodába, hogy aláírjam a jelenléti ívet, de a nyommer könyv nem Sreelekha anyámnál volt? Bementem hát oda, és láttam rajta, rosszallását nehezen tudja csak véka alá rejteni, hogy nem várom meg a négy órát. De nem érdekelt.
A busz szerencsére nem kerülővel hozott haza. Végre először, csak úgy magamtól, arra gondoltam, hogy beugrok egy teára és egy módakamra kedvenc ICH-mba. Erre richtig mi történik? Hát sztrájkoltak a nyavalyások! Úgyhogy első, csak úgy kedvtelésből megejtendő étkezésemet is meggátolta a keralai jószokás.
Visszamásztam a vendégházba és szunnyadtam egy keveset.
6 előtt egy kicsivel kicsücsültem a főkapuhoz, hogy megvárjam a leány férjét, aki majd segít a mobilvételezésben. A sasoló biztonsági őr egy darabig csak kerülgetett, aztán csak odajött megkérdezni, hogy mire várok én itt. Szigorú ábrázata egyből megpuhult, mikor közöltem, hogy a vendégházban lakok. Ez a varázsszó már többször bevált.
Kb. 10 perces késéssel befutott a pici Maruti-Suzuki, benne a leánnyal és a férjével. A lány nevét nem tudom, de ez most kivételesen nem az én saram, mert csak Mrs. X-ként lett bemutatva. A férje Manasz. A pici kocsi úgy be volt hűtve, hogy koktélcseresznyének éreztem magam, miközben a hátsó ülésen szorongva gurultam egyik oldalról a másikra a koraesti forgalomban. Manasz ügyvéd, mint kiderült és az egyik barátjának van ez a boltja a város másik végén.
Kíváncsi vagyok, hogy otthon egy napi ismeretség után ki vállalkozna arra, hogy eljöjjön egy illetőért (értem) a város északi végébe, elvigye mobilt venni a déli végébe, majd visszafuvarozza az északiba, miközben már valami családi hepajon kéne ülnie. Szóval nagy hála nekik! És még kedvezményt is kaptam miattuk.
Vettem egy butácska, fekete-fehér kijelzős Nokiát, ami igazából csak hívásra és SMS küldésre jó. Pont ennyire is kellett. Ja, van rajta kicsi zseblámpa. Úgy néz ki, hogy itt Indiában ez nagyon menő. Minden mobilban van zseblámpa is szerelve. Végül is logikus. Vásárlás közben el is ment az áram, ezzel is demonstrálva, hogy zseblámpa mindig legyen kéznél.
A boltban mindenki hülyének nézett, és többször is rákérdeztek, hogy biztos jó-e nekem egy ilyen gagyi darab. Az ő oldalukon ettől kb. tízszer drágább mobilok fityegtek. 1100 volt a mobil. Otthon úgysem lesz jó semmire, mert indus töltője van. De itt teljesen elég.
A legjobbak a csengőhangok. A szokásos Nokia dallamon kívül csak bollywood-i slágerek vannak rajta. Úgyhogy most Shahrukh Khánra csörgök. Dard-e-Disco!
Holnap még vissza kell mennem a boltba, mert nem volt nálam fénykép és fénymásolat az irataimról… Na, nem baj, legalább letesztelem a buszközlekedést a városban.
Este lefekvés előtt Sebestyén Mártát hallgattam. Rájöttem, hogy ő lesz a támaszom, míg itt leszek.