Délre megyek

A belföldi járatokon a becsekkolás elég körülményes. Sokkal nagyobb gondot fordítanak a biztonságra. A terminálba csak az léphet be, akinek van jegye. Az ajtó belső oldalán nincs mozgásérzékelő, szóval kimenni is csak akkor lehet, ha a biztonsági őr kienged. A kézipoggyászt átvilágítják és cetlit raknak rá, hogy már látták. Egy őr megmotozza az embert, majd szedhetjük össze a lepecsételt holmiinkat. Lepecsételik a beszálló kártyát is. A beszállásnál megnézik a cetliket, hogy biztos minden biztonsági szakaszon átestünk-e.
Csodálkozom, hogy a számítógépem még életben van. Annyi röntgengépen ment már át, hogy még! A repülőtereken nagyon sokszor, Delhiben a metróban, a szállodában. Gyakorlatilag mindenütt átvizsgálnak, ahol lehet. Rendőr is rengeteg van mindenütt, ami nem fokozza a komfortérzetemet.

Delhi alapvetően nem nyert nálam. Túl nagy volt és túl sok volt. Remélem, egy kisebb város, mint mondjuk T-Puram, nem teljesen ilyen.
Chennaion már felülről is látszik, hogy teljesen más típusú város, mint Delhi. Persze ettől még nem nyerte el a tetszésemet, de itt nem is töltöttem sok időt.
A bőröndöm Delhi és Chennai között valahol elhagyta a kerekeit, ezért a bazi nagy bőröndömet cibálva kellett végigcaplatnom az érkezési terminálból az indulásiba. Mindezt kb. száz, táblát szorongató ember legnagyobb örömére.
Chennaiban extra biztonsági előírás, hogy a nagy bőröndöt is az utasnak kell átvilágíttatnia. Minden légitársaságnak van egy hatalmas szkennere és annál kell sorban állnia az egyszeri utasnak.
A chennai-i reptér már igazi indiai darab. Nem csillog-villog, nem akar többnek látszani, mint ami. A mosdóban is a guggolós-pottyantós kacsingat az emberre.
Itt is várakoztam pár órát. Persze a gép itt is késve indult. A várakozást csak fokozta a kifutópálya felől gomolygó hatalmas fekete füstfelhő. Nem derült ki végül, hogy mi okozta.
A repülőgép nagyon kicsi és szűk volt. Nem bírtam benne kiegyenesedni. Ha ezen ültem volna először, tuti, hogy berosálok. Dobált ide-oda. Nagyon alacsonyan repültünk, így elég sok mindent sikerült megfigyelni. Ha a légkondi nem fújta volna ki az agyamat is, nagyon kellemes kis út lett volna felhőkből ki-be.
Végig nagy lapos táj volt alattunk, a GoogleEath igaziban. Mikor már közeledtünk T-Puram felé, megjelentek a hegyek is. És a tenger! Leszállás közben igazán megcsodálhattam, hogy milyen is a város. Már elsőre feltűnt, hogy mennyire zöld, és fele annyira sem zsúfolt, mint Delhi vagy Chennai. Akartam fényképezni leszállás közben, de a steward fiú pont velem szemben ült és marconán nézett rám, mikor ki akartam venni a gépet.
A reptér nagyon kicsi, kb. egy nagyobb buszmegállóval, ha felér. Már vártak rám ketten is az egyetemről. A muszlim sofőr bácsi olyan meredeken vezetett, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Delhibeli taxisofőrök elbújhatnak mögötte.